2014. június 12., csütörtök - Kardos Ábel Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Augusztus 9.

IV. hangverseny - 2014. augusztus 9. (szombat) - 19 óra

"A Musical Journey" - A billentyűs muzsika évszázadai

Vida Mónika Ruth zongora- és orgonahangversenye

Műsor:

Bach: e-moll prelúdium és fuga BWV 548

Franck: h-moll prelúdium, fuga és variáció

Liszt: Villa d'Este szökőkútjai

Liszt: Obermann völgye

 

Vida Mónika Ruth 1996-ban született Budapesten. Hároméves korában tanulta meg a kottaolvasás alapjait, négyéves korától furulya-, két évvel később zongoratanulmányokba kezdett. Első tanára Baksainé Csitári Ilona volt, négy évvel később Hornyánszkyné Becht Erika tanárnőnél folytatta tanulmányait a budapesti Járdányi Pál Zeneiskolában. 2009 őszén felvételt nyert a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek osztályába, ahol jelenleg Eckhardt Gábor zongoraművész tanítványa. A zongorázás mellett 2007-től rendszeresen orgonál is Pálffyné Friedler Magdolnánál.

Tanulmányai során több országos és nemzetközi versenyen vett részt szép eredménnyel: a 2007-ben megrendezett Ferenczy György Országos Zongoraversenyen I. helyezést ért el és különdíjat kapott, míg 2008-ban a Chopin+ Nemzetközi Zongoraversenyen II. díjat nyert. Még 2008-ban a Bartók Béla Országos Zongoraverseny fődíjasa lett. 2010 márciusában az újvidéki V. Isidor Bajic Nemzetközi Zongoraverseny I. helyezettje, az első két kategória fődíjasa (laureátusa), Chopin-különdíjasa. 2010 áprilisában I. díjat nyert a IX. Országos Orgonaversenyen Salgótarjánban. 2010 augusztusában a shanghaji világkiállításon zongorázott a magyar nap alkalmából. 2011 áprilisában az eszéki EPTA Nemzetközi Zongoraversenyen II. díjat kapott. 2012 júniusában az V. Chopin Nemzetközi Zongoraversenyen legfiatalabb versenyzőként nyert II. díjat. 2013 áprilisában az olaszországi Trevisoban megrendezett V. Ifjú Muzsikusok Zongoraversenyén kategóriájában a legmagasabb pontszámmal kiemelt I. helyezést ért el. 2013 szeptemberében közreműködött a Szolnoki Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertjén. Háromszor vett részt Rév Lívia mesterkurzusán, Párizsban, s rendszeres résztvevője Gárdonyi Zsolt zeneszerző kurzusainak. Tízéves korától járt a budapesti nyári kántorképző tanfolyamokra, majd 2011 júliusában kántori diplomát szerzett Debrecenben. Alkalmanként a Pesterzsébet Központi Református Egyház gyülekezetében szolgál kántorként. Számára nagyon sokat jelent a zongorázás és az orgonálás; célja, hogy minél több embernek szerezhessen örömet játékával, de legfőképp Isten dicsőségét szeretné szolgálni zenélésével.

 

Szabó Balázs konferansza a csatolt dokumentumban olvasható.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 45, összesen: 180600

  • 2019. augusztus 25., vasárnap

    Nem mindenki sikeres, aki jól teljesít, ugyanakkor nem minden sikeres ember büszkélkedhet kiemelkedő teljesítménnyel. Akkor végül is min múlik a siker...
  • 2019. augusztus 23., péntek

    Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló - 2.rész
  • 2019. augusztus 22., csütörtök

    Szerette a csendet. A vidék csendjét különösen. Ritkán volt alkalma itt lenni. Megállt a kertben és nézte a fákat, bokrokat. A szilvafa ágai roskadozt...
  • 2019. augusztus 21., szerda

    A valódi önmegvalósítás nemcsak rólunk szól, hanem a kapcsolatainkról is. Ez egyszerre szabadság és kihívás. Pál Feri ennek a lehetőségeiről és dilemm...
  • 2019. augusztus 20., kedd

    Isten háza nem a változatlanság, hanem a gyógyulás és a remény helye. Akkor van értelme felújítani, ha a benne élő gyülekezet erőt és hitet ad a telep...
  • 2019. augusztus 19., hétfő

    Mit jelent érettnek lenni?
  • 2019. augusztus 18., vasárnap

    Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gá...
  • 2019. augusztus 17., szombat

    Kinek ne lennének fontosak a kapcsolatok…hiszen kapcsolatra vagyunk teremtve! Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló – első rész
  • 2019. augusztus 16., péntek

    Segítség a lelkipásztoroknak, hogy a saját gyülekezetükben a szolgálatba bekapcsolódó aktív munkatársakat, világi vezetőket, presbitereket, tanítókat ...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Az érzelmi intelligencia fontosságát nem szabad se túlmisztifikálni, se lebecsülni. De fejleszthető-e mindenkinél? Amennyiben igen, akkor milyen mérté...