Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szabó Balázs muzikológus

Dr. Szabó Balázs

muzikológus, hegedű kamaraművész és hegedűtanár

1970. szeptember 29-én született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait a helyi Állami Zeneiskolában kezdte, majd 1985–89 között a veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskolában Kováts Péter és Káté István, 1989-től 1993-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri tagozatán Pothof Csaba vezetésével folytatta. 1993-ban „Hegedűtanár és kamaraművész” diplomát szerzett. 1995–2000 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi szakának hallgatója, ahol 2000-ben kapta meg muzikológus és zeneirodalom-tanári diplomáját. 2000–2003 között a Doktoriskola hallgatója. 2001–2003 között három alkalommal nyerte el a Kodály Zoltán Zenei és Alkotói ösztöndíjat Bartók hegedűszonátáira irányuló kutatásai támogatására. „Forma és jelentés Bartók hegedűszonátáiban” című doktori értekezését 2015-ben nyújtotta be. Ugyanezen év novemberében került sor értekezésének nyilvános védésére, melynek sikere nyomán a zenetudományban PhD fokozatot szerzett.

1993-tól a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű-, majd szakközépiskolai zenetörténet-tanára, 2000 óta az intézmény általa alapított Musica Bella Vonószenekarának művészeti vezetője: együttesével rendszeres szereplője Székesfehérvár hangversenyéletének. Pedagógiai tevékenységét 2016-ban a székesfehérvári „A Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány” Kuratóriuma Zenei nevelésért-díjjal ismerte el.

2002 szeptemberétől a győri Széchenyi Egyetem Művészeti Kar oktatója, egyetemi docens.

A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság tagja. Tudományos és oktatómunkája mellett 1994 szeptembere óta a székesfehérvári Református Egyházközség Budai úti templomának kántora, 2016-tól a Magyar Református Egyház Generális Konventje Liturgiai és Himnológiai Bizottságának rendes tagja; 2002 februárjától a Fejér megyei Hírlap kulturális rovatának zenekritikusa; 2007-től a Sukorói Zenei Nyár fesztivál művészeti vezetője.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 15, összesen: 308811

  • 2024. október 10., csütörtök

    Szakmai körkép és lehetséges keresztyén válaszok a mentális egészség világnapján.
  • 2024. október 09., szerda

    A Bibliát nem olvashatjuk úgy, mint bármilyen más szöveget, hanem hagynunk kell, hogy szóljon hozzánk, arra is rámutatva, amire nem vagyunk kíváncsiak...
  • 2024. október 08., kedd

    Bepillantás a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonának életébe.
  • 2024. október 07., hétfő

    „Nemcsak tanáraim, mentoraim is voltak.” A harmincéves jubileumát ünneplő Pécsi Református Kollégium története nem csak számokban.
  • 2024. október 06., vasárnap

    „Ha egy teológus Krisztuson keresztül lát rá a világra, akkor sok mindent másképpen értékel” – hangzott el a Ráday Ház történetét és megújulását bemut...
  • 2024. október 05., szombat

    Az 1849. október 6-án, Aradon kivégzett tizenhárom magyar honvédtiszt közül Dessewffy Arisztidnak és Leiningen-Westerburg Károlynak is egy református ...
  • 2024. október 03., csütörtök

    Egyedülálló jótékonysági és teremtésvédelmi projekt indult a Ráday-napokon, amellyel a közösségi összefogás és a társadalmi felelősségvállalás fontoss...
  • 2024. október 03., csütörtök

    Kétszáz éves templomukért adtak hálát a kiskunlacházi reformátusok nemrégiben. A gyülekezet történetét felelevenítő kegytárgyakat és dokumentumokat eg...
  • 2024. október 03., csütörtök

    A Ráday-napok szombati gyülekezeti napja egyaránt bővelkedett fizikai és lelki táplálékban.
  • 2024. október 02., szerda

    Elkísérték utolsó útjára dr. Nagy Sándort. Egyházkerületünk korábbi főgondnokát az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra.