2013. június 02., vasárnap - Kardos Ábel Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Július 27.

IV. hangverseny – 2013. július 27. (szombat) – 19 óra

„Laudes organi” – Az orgonazene évszázadai

Révész László orgonaművész (Kecskemét) hangversenye

Közreműködik: Retkes Krisztina 11. o. és Lantos Zsófia 10. o. – a Kecskeméti Kodály Iskola kürtös növendékei

A programban az orgonairodalom népszerű darabjai és átiratok csendülnek fel.

Bruhns: g-moll Prelúdium és fúga

Bach: Három korálelőjáték az Orgelbüchlein-ből

Vivaldi: F-dúr concerto két kürtre és zenekarra – 3. tétel

Mendelssohn: G-dúr Prelúdium és fúga Op. 37 No. 2

Wagner: Tannhäuser – Zarándokkórus – átirat (két kürt és orgona)

Elgar: G-dúr szonáta – 2. és 4. tétel

 

 

 

Révész László 1962-ben született, tanulmányait elsősorban Budapesten végezte, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, majd a Zeneakadémia orgonista növendékeként. Tanára Lehotka Gábor volt. – Eközben egyházzenei tanulmányokat folytatott, majd tanított a Baptista Egyház Egyházzenei képzésein. – 1983-ban harmadik helyezést ért el a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaversenyen. – 1986 óta a kecskeméti Kodály Iskola Zeneművészeti Szakközépiskolájában tanít orgonát, zongorát, valamint kísérője sok hangszer mellett a helyi Pedagógus Énekkarnak és más iskolai kórusoknak is. – A ’90-es években lemezeket készített a Kecskeméti Bach Együttessel, majd a Cantus Nobilis Kórussal. – Egyházzenei tevékenységét a Kecskeméti Baptista Gyülekezetben végzi és alkalmi kísérője a Baptista Központi Énekkarnak.

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 14, összesen: 380661

  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.
  • 2026. március 09., hétfő

    Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. ...